Sikeres volt a KEMEXPO-n a Tatabánya Pont standja

Felelősségteljesen gondolkodóvá tette a vásárlókat a gazdasági válság. Ezt támasztja alá az első alkalommal megrendezett KEMEXPO kiállítóinak forgalma, a látogatók érdeklődési köre. A 2012. április 13 és 15. között megrendezett kiállítás és vásár alkalmával 82 termelő és szolgáltató cég mutatkozott be a tatabányai Földi Imre Sportcsarnokban. A Tatabánya Pont Rendezvényszervező és Turisztikai Iroda Közhasznú Nonprofit Kft. standja is nagy sikert aratott.


A helyszínen is ki lehetett váltani a Tatabánya Kártyát

A cégek kétharmada helyi vállalkozásként vett részt a rendezvényen, az ő kitelepülésükhöz Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázat útján nyújtott támogatást. A megye minden szegletéből érkeztek kiállítók, és közel ugyanennyien nyitottak a főváros irányából is a vásárlók felé. Bízunk benne, hogy ezek az arányok a jövőben még inkább a térségben működő, hazai termékeket gyártó és forgalmazó cégek javára fordulnak, és igazi megyei vásárra formálódhat a KEMEXPO.
A látogatók összetétele is hasonlóan alakult a kiállítókéhoz. A kiérkező vendégek közel fele helyi érdeklődő volt, de sokan érkeztek a megyei településekről is. Ennél távolabbról a látogatók tizennégy százaléka utazott a hétvégén Tatabányára. A résztvevők létszámáról pontos adat nem született, mert belépőjegy nélkül, ingyenesen volt látogatható a rendezvény, de a helyszínen végzett felmérés alapján több mint ötezer fő volt kíváncsi az első alkalommal megrendezett kiállításra.


Különböző színpadi programok is színesítették a vásárt

A vásárlókat elsősorban az általános fogyasztási cikkek, a mindennapi élet alapvető kellékei érdekelték. Az ilyen jellegű termékeket, szolgáltatásokat kínáló vállalkozások számára jelentős többletbevételt jelentett a kiállításon való részvétel, a vásárlókkal való közvetlen találkozás.
A látogatók megfontoltabban nyitják ki a pénztárcájukat, mint néhány évvel ezelőtt – vélekedik a kiállítók többsége. A helyszíni megrendelések mellett fontosnak ítélték, hogy az expón nézelődők közül a jövőben aktív vásárlók váljanak.

A jelenlévő Tatabánya Pont standja is népszerűnek bizonyult. Sokan örültek annak, hogy ilyen formában hétvégén is elérhetővé vált a Tatabánya Kártya kitelepült Ügyfélközpontja és a helyszínen tudták kiváltani a kártyát.


Sokan látogatták meg a Tatabánya Pont és a GFSZ közös standját

A kiállítás és vásár kiegészítő programjai is kapcsolódtak a helyi gazdasági élet bemutatásához, a rendezvény céljához. A színpadi programok elsősorban a vállalkozások bemutatkozását, promócióját szolgálták. Fontos szervezési koncepció volt, hogy a programok miatt ne sérüljön a standoknál folyó értékesítési- és marketingmunka.
A KEMEXPO keretein belül megrendezett Üzletfejlesztés konferencia kifejezetten a cégek érdekeit szolgálta. A működésükhöz, fejlődésükhöz neves szakemberek nyújtottak tanácsokat, szolgáltak hiteles információkkal.
A társadalmi felelősségvállalásból az KEMEXPO is kivette a részét. A Magyar Vöröskereszt Komárom-Esztergom megyei szervezete segítségével véradásnak adott helyet, valamint a tombolaszelvényekért összegyűjtött tartós élelmiszert szintén a szervezeten keresztül juttatta el rászoruló családok háztartásaiba.
Tatabánya városa örömmel adott helyet a rendezvénynek, melyet a szervezők hagyományteremtő szándékkal hívtak életre. A városvezetés törekvései, és a kiállítás rendezőinek céljai, így a gazdaságélénkítés, a helyi vállalkozások támogatása és fejlesztése, szerencsésen találkozott össze a KEMEXPO-n.

szöveg: tatabanya.hu / Tatabánya Pont
fotó: Tatabánya Pont

További információ: Sikeres volt a vásár (tatabanya.hu)




Dokumentumok elfogadóhelyeknek



Cím:

A Vértes Agorája
Tatabánya, Szent Borbála tér 1.


További kapcsolati adatok.

Nyitvatartás:


Hétfő-szombat 10-19 óráig
Vasárnap
10-17 óráig

Ebédidő naponta:
13-13:45 óráig


Ha a parkolási rendszerrel kapcsolatban szeretne érdeklődni, kérjük hívja a következő számok valamelyikét:
(+36 34) 309-313 (helyi tarifa);
+36 20 2-68-58-48 (mobil hívás)
A parkolási információ elérhető:
hétfő - péntek:
8-12 óra és 13-16 óra között

vagy kattintson: www.tatabanya.hu/parkolas

 


Agora Nonprofit Kft.-Tatabánya Pont | Telefonszámunk: (+36 34) 688.188